Karddal fenyegette feleségét egy dunakeszi férfi – gyermekük végignézte
A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kiskorú lánya jelenlétében bántalmazta és karddal fenyegette feleségét. Az ügyben a Dunakeszi Járásbíróság dönt.

Vádemelés Dunakeszin: kiskorú gyermek előtt bántalmazta feleségét
A Dunakeszi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfi ellen – tudatta a dunakeszipost.hu. A vádlott Dunakeszin élt feleségével és az általános iskola alsó tagozatába járó közös kislányukkal. A férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt, amelynek hatása alatt vitákat kezdeményezett.
A viták során sértegette a nőt, trágárul beszélt vele, és többször megfenyegette, hogy megöli. Volt olyan eset is, amikor pisztolyt szorított a felesége fejéhez. Ezeknek a jeleneteknek a kiskorú gyermek rendszeresen szem- és fültanúja volt.
2024 áprilisában, a kislány jelenlétében a férfi bántalmazta a nőt, majd az ingatlanból menekülni próbáló feleségét visszahúzta és nem engedte ki a házból. A következő hónapban egy újabb konfliktus során a vádlott elővette 75 centiméteres pengéjű kardját, és azzal fenyegette meg a nőt, hogy kettészúrja és megöli. Az asszonynak ekkor sikerült elmenekülnie.
Az ügyészség szerint a vádlott magatartása súlyosan traumatizálta kiskorú gyermekét, és veszélyeztette erkölcsi fejlődését is. A férfit a felesége sérelmére elkövetett minősített zaklatás, személyi szabadság megsértése, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.
A vádlott bűnösségéről a Dunakeszi Járásbíróság dönt. A rendőrség által közzétett szemleképen a fenyegetéshez használt kard látható.
Source: Privát Kopó