Tököli börtönőrök bántalmazása: 8 millió forintos kártérítést kapott az áldozat

A tököli börtönőrök 2018-ban úgy vertek meg egy fogvatartottat, hogy életmentő műtéttel kellett eltávolítani a lépét. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 8 millió forint sérelemdíjat ítélt meg a salgótarjáni férfinak.

Tököli börtönőrök bántalmazása: 8 millió forintos kártérítést kapott az áldozat

Jogerős kártérítés a tököli börtönben megvert fogvatartottnak

A tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2018-ban megvert fogvatartott 8 millió forint sérelemdíjra jogosult – közölte csütörtökön a Magyar Helsinki Bizottság, amely az áldozatot képviselte. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a tököli börtönnek emellett magánlevélben is bocsánatot kell kérnie a bántalmazás miatt.

A HVG tudósítása szerint Sárközi Zsolt 2015-ben vonult börtönbe, két évvel később kerül át a tököli intézetbe, ahol az állami tulajdonú Duna Papír Kft. által működtetett börtönüzemben dolgozott. 2018. szeptember 5-én a nyugalmas időszakot kihasználva elaludt egy nyomdaipari gép alatt a munkaterületen.

A keresésére érkező két őr fekve találta rá, majd ököllel ütlegelni kezdték – a csapások a hasfalára és gyomortájékára is értek. Sárközi a verés után azonnal jelezte fájdalmait, másnap nem állt munkába. Szeptember 10-én azonban a szemlén összeesett: a vizsgálatok kiderítették, hogy a veréstől végzetesen megsérült a lépe, amelyet műtéttel kellett eltávolítani – az életmentő beavatkozásra egy héttel a bántalmazás után került sor.

A kórház és az áldozat is feljelentést tett. A két börtönőr ellen vádat emeltek, 2020-ban jogerősen el is ítélték őket társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés, illetve hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt. Mindketten felfüggesztett szabadságvesztést kaptak.

A szakértők Sárközi egészségkárosodását 13,5 százalékban állapították meg. A négygyermekes salgótarjáni férfi munkavállalási lehetőségei jelentősen leszűkültek: fúrógéppel és állványon többé nem dolgozhat. A bántalmazás következtében PTSD-szindróma is kialakult nála, pszichiátriai és pszichoterápiás kezelésre szorul.

Az elszenvedett sérelmek kompenzálására Sárközi a Magyar Helsinki Bizottság segítségével először peren kívüli megegyezést keresett, amelybe azonban sem a bv. kft., sem a tököli börtön nem ment bele. Ezt követően fordult bírósághoz.

„A börtönrendszer feladata, hogy az adóforintokat ne csak a büntetésre, hanem integrációra is fordítsa, és ha a minket képviselő őrök bűncselekményt követnek el, méltányos kárpótlás szülessen. Bízunk benne, hogy a többéves pereskedés eredményeként született, példamutató ítélet elősegíti, hogy a büntetés-végrehajtás ezentúl peren kívül rendezze a nyilvánvaló jogsértések elégtételét" – nyilatkozta Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

Source: HVG

Read this article in English