Fegyveres rablás Csarodán: két ukrán nőtől közel 10 millió forintot zsákmányoltak
Két fegyveres férfi csütörtök délelőtt megtámadott két ukrán nőt egy csarodai parkolóban, és mintegy 30 ezer eurót rabolt el tőlük. A rendőrség hajtóvadászatot indított.

Fegyveres rablás Csarodán: a tettesek paprikaspray-t is bevetettek
Két fegyveres férfi rabolt ki két ukrán nőt csütörtök délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csarodán – számolt be az Index. A támadás a 41-es főút melletti parkolósávban történt: a férfiak betörték az autó ablakát, majd fegyverrel fenyegetve körülbelül 30 ezer eurót, azaz csaknem 10 millió forintot vettek el az áldozatoktól.
Az RTL információi szerint a tettesek a helyi művelődési ház takarásából csaptak le. A helyiek úgy vélik, a rablást előre megtervezték.
A szemtanúk vallomásai eltérnek abban, hogy pontosan hogyan került elő a paprikaspray. Egyesek szerint a támadók fújták le az egyik áldozatot, mások szerint az egyik nő próbálta ezzel elhárítani a támadást. Az áldozat szemébe jelentős mennyiségű paprikaspray jutott, és egy közeli orvosi rendelőben kellett ellátni. A háziorvos elmondása szerint a nő tört magyarsággal próbálta leírni, mi történt, de szerencsére maradandó sérülést nem szenvedett. A másik áldozat sokkos állapotba került.
A rablás után a rendőrök lezárták a környéket és hajtóvadászatot indítottak. A helyiek szerint a két férfi futva menekült el a helyszínről. Abban megoszlanak a vélemények, hogy maszkot viseltek-e, vagy csupán kapucnit húztak a fejükre. Egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik elkövető megpróbált bejutni az önkormányzati hivatal épületébe, de az ajtó zárva volt. Amikor a férfi rángatta az ajtót, lecsúszott a kapucnija – a tanú így el tudta mondani a nyomozóknak, hogy a keresett személy szakállas.
Csaroda mindössze néhány kilométerre fekszik az ukrán határtól. A helyiek szerint nem kizárt, hogy a tettesek időközben elhagyták az országot. Az RTL megkeresésére a rendőrség közölte: a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel egyelőre nem ad bővebb tájékoztatást az ügyről.
Source: Index